Új karmester a Dunakeszi Koncertfúvósok élén
Kedves barátaink, rajongóink, ismerőseink!
Hosszú folyamatnak sikerült az elmúlt hetekben a végére érnünk, melynek során új karmestert választottunk. Az elmúlt hetekben több jelentkezővel tartottunk izgalmas és tanulságos próbákat. Ezek során minden egyes alkalommal rengeteg olyan új impulzus ért minket, amiből sokat tudunk majd tanulni a jövőben. Ezúton szeretnénk még egyszer itt is megköszönni a jelentkezőknek, hogy láttak bennünk fantáziát és eljöttek hozzánk bemutatkozni, együtt muzsikálni. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben fogunk még találkozni és egy szép napon majd a közönségünk is megismerheti őket…
De hogy a lényeget se felejtsük el, a zenekar döntése szerint a zenekarunk művészeti munkájának vezetését a továbbiakban Szilágyi Szabolcs Balázs fogja ellátni.
Balázs a 90-es évek végétől volt tagja néhány évig zenekarunknak, majd zenei pályára lépett. Az elmúlt években a Farkas Ferenc Művészeti Iskola zenetanáraként képzi a jövő klarinétosait. Az elmúlt években már fel-fel tűnt a Dunakeszi Koncertfúvósok környékén, többször állt már a színpadon is előttünk mint vendégkarmester vagy épp kisegítő. Mostantól viszont teljes mellszélességgel fogja belevetni magát a fúvószenekari munkába is és a közös munka eredményeként még színvonalasabb és szórakoztatóbb produkciókkal állhatunk majd a színpadra.
Fogadják/fogadjátok őt szeretettel, mi már nagyon várjuk az első próbákat! Hamarosan találkozunk… Hajrá Szabolcs!